Buta telefonok forradalma » BusinessFace
Fixity
by on 2019. February 15.
165 views

Számomra nagyon meglepő volt, amikor azt olvastam egy cikkben, hogy hozzávetőlegesen félmilliárd vevő választja a butatelefonokat. Elkezdtem utánanézni a jelenségnek, és a leggyakoribb érveket látva már nem is lep meg annyira.

Teljesen érthető ugyanis, ha valakinek az applikációk széles választékánál fontosabb a jó akkuidő.

Vannak, akik számára a közösségi média sem fontos, és így védik a személyes adataikat.
A nyugati országokban leginkább az idősebbek és a nagyon fiatalok használnak ilyet, a fejlődő országokban pedig az első mobiljukat használók teszik le a voksukat a butatelefonok mellett, és ha belegondolunk, mindhárom eset teljesen helytálló.
A Nokia 215 például akár négy hetet is kibír töltés nélkül, játszik mp3-at, és kártyával bővíthető a memóriája, ráadásul dual sim-es, ha szeretnénk mindig elérhetőek lenni, de nem akarunk sokat költeni rá, akkor kiváló megoldás, főleg abban az esetben, ha nem is nyűgöztek le az okostelefonok specifikációi, nem tartjuk nélkülözhetetlennek őket.
Azok számára is adott a választék, akik nem szeretnének spórolni a telefonon, hanem egyéb okokból kifolyólag nem tudják elkötelezni magukat az okos eszközök mellett. Ebből a kategóriából a Punkt MP01 modellt érdemes megemlíteni, ami csaknem százezerbe kerül, pedig csak üzenetküldésre és hívásra alkalmas.

Posted in: Belföld